DON WINSLOW
A kartell
2004-et írunk. Az amerikai drogellenes ügynökség ügynöke, Art Keller harminc éven át vívta elszánt harcát a drogok és a világ leghatalmasabb drogkartelljének vezére, Adán Barrera ellen. A férfi ellen, aki egykor a barátja volt, ám idővel legádázabb ellenségévé vált, miután brutálisan meggyilkolta Keller társát. A véres drogháború minden oldalról megszámlálhatatlan áldozatot szedett, és Keller drágán megfizetett azért, hogy végre rács mögé dugta Adánt: elveszítette az asszonyt, akit szeretett, a gyermekeit, a legjobb barátját és mindazt, amit addig igaznak és erkölcsösnek hitt.Barrera azonban nem sokáig marad börtönben. Megszökik, és újra akarja építeni a birodalmát. Legfőbb ellensége, Keller ezért kénytelen visszatérni önként vállalt száműzetéséből, hogy egy minden eddiginél véresebb és kegyetlenebb, tíz éven át tartó hadjárat során folytassa megszállott háborúját a drogok és Barrera ellen, aki vérdíjat tűzött ki a fejére. Akárcsak Kellernek, Barrerának is egy megváltozott világban kell boldogulnia, új szövetségesekkel, harcostársakkal és az új nemzedék soraiból előlépő riválisokkal, akik sem félelmet, sem irgalmat nem ismernek.A kartell a bosszú, a becsület, az önfeláldozás és az elszántság grandiózusan megfestett tablója, egy olyan emberrel a főszerepben, aki magával az ördöggel száll szembe, és borzalmas árat kell fizetnie, ha le akarja győzni. Akárcsak a Drogháború című regényében, Don Winslow ezúttal is hátborzongatóan valós képet fest a közelmúlt legvéresebb drogháborújáról, méltó emléket állítva azoknak a mexikói férfiaknak, asszonyoknak és gyerekeknek, akik az életüket adták érte.
List Price: $9.10 (Final bulk discount pricing is based on quantity)
ISBN: 9789634191704
Uh oh. It looks like this title is out of stock.
Did you know eBooks never run out? It's true. We have millions of titles available right now. You can download an eBook in seconds.

Why eBooks are the Smart Way to Go

Deep bulk discounts and $0 in shipping costs means you save big with bulk eBooks. Plus, eBooks are typically cheaper than print books.
Distribute your eBooks via text message, email, social media, and more using redeemable eBook codes. Users can get their eBook instantly.
Receive Readership Analytics & Redemption Reports for proven engagement and user data, including name and email address.
Read from the convenience of our web reader or download the BookShout app on your favorite smart device to read anywhere.
Want to make the smart switch to eBooks? CLICK HERE
Not convinced yet? No problem. We can still get you the print books you need. Fill out the request form below and a member of our sales team will be in touch quickly.

Request Bulk Purchase:
Book Format*
Book Quantity*
How will the books be used?*


Interested in Gift Cards?
9789634191704 medium Bulk gift card c973c6294bb562c572cc09448c6304915953cb77b337c63c74b0d98ee2f3afc7
Benefits
Plastic Cards are standard Gift Card Size (3.375” x 2.125”). Cards can include scratch-offs over the redemption code. Cost less than distributing/shipping Print books. Great for Events, Churches, Schools, Authors, etc.