STEVEN SAYLOR
Caesar trónja
Steven Saylor a legújabb regényében a történelem leghíresebb gyilkosságát helyezi középpontba: Rómában vagyunk Kr. e. 44-ben, nem sokkal martius idusa előtt.A római szenátus által élethosszig diktátornak választott Julius Caesar megkegyelmez maradék ellenségeinek és megjutalmazza barátait. Elhagyni készül a várost, hogy légiói segítségével meghódítsa a Pártus Birodalmat. Indulás előtt azonban akad néhány elintéznivalója.Miután évtizedekig nyomozott a hatalmasságok bűnei és gyilkosságai ügyében, és bebocsátást nyert a lovagi rendbe, Gordianus elhatározza, hogy visszavonul. Csakhogy martius 10. napjának reggelén először Cicero, majd Caesar is a házába hívja. Ugyanazt kérik tőle: éleslátása és szimata segítségével derítsen fel egy esetleges összeesküvést a diktátor ellen. De Caesar mást is közöl vele. Mivel egyik legfőbb bizalmasa Meto, Gordianus fogadott fia, hálája jeléül olyan kitüntetésben akarja részesíteni a Nyomozót, amely nemcsak az ő életét, hanem az egész családja jövőjét is megváltoztatja. A szenátus következő ülésén, martius 15-én nagy kegyben kívánja részesíteni.Gordianusnak tehát le kell porolnia régi tudományát, és le kell lepleznie a Julius Caesar életére törő cselszövőket. Ha léteznek egyáltalán. Ezalatt viszont másféle összeesküvések is szövődnek. Martius idusa gyorsan közeleg, és legalább egy gyilkosságra biztosan sor kerül.
List Price: $7.57 (Final bulk discount pricing is based on quantity)
ISBN: 9789634194248
Uh oh. It looks like this title is out of stock.
Did you know eBooks never run out? It's true. We have millions of titles available right now. You can download an eBook in seconds.

Why eBooks are the Smart Way to Go

Deep bulk discounts and $0 in shipping costs means you save big with bulk eBooks. Plus, eBooks are typically cheaper than print books.
Distribute your eBooks via text message, email, social media, and more using redeemable eBook codes. Users can get their eBook instantly.
Receive Readership Analytics & Redemption Reports for proven engagement and user data, including name and email address.
Read from the convenience of our web reader or download the BookShout app on your favorite smart device to read anywhere.
Want to make the smart switch to eBooks? CLICK HERE
Not convinced yet? No problem. We can still get you the print books you need. Fill out the request form below and a member of our sales team will be in touch quickly.

Request Bulk Purchase:
Book Format*
Book Quantity*
How will the books be used?*


Interested in Gift Cards?
9789634194248 medium Bulk gift card c973c6294bb562c572cc09448c6304915953cb77b337c63c74b0d98ee2f3afc7
Benefits
Plastic Cards are standard Gift Card Size (3.375” x 2.125”). Cards can include scratch-offs over the redemption code. Cost less than distributing/shipping Print books. Great for Events, Churches, Schools, Authors, etc.